Méregtelenítés felsőfokon – a WTN Indol-3-karbinol komplex (31 K) erejével!
A hormonális egyensúlytalanságok számos súlyos kórkép fennállását idézhetik elő, így a felesleges ösztrogén túlsúly lecsökkentése kulcskérdés a megoldás felé vezető úton. Az új generációs kutatások alapján a keresztesvirágúakban (pl. káposzta, karfiol stb.) megtalálható 13-K nevű hatóanyag ebben lehet segítségünkre.
Mely állapotok esetében lehet esszenciális az 13-K? Néhány példa:
A WTN 13-K komplex legfőbb összetevője, az indol3c a szervezet természetes védekező rendszerének működésére vonatkozó kutatások középpontjában áll. A káposztafélékben megtalálható indol 3 carbinol nevű vegyület a nagy mennyiségű zöldségfogyasztás betegségmegelőző hatásának tanulmányozása során hívta fel magára a szakemberek figyelmét.A gyulladásos folyamatok visszaszorításában, az immunvédelem javításában, a hormonális egyensúly kialakításában és elhízás megelőzésében is rendkívül hatékonynak bizonyulhat!
Sejtbiológiai tanulmányok alapján elmondható, hogy az indol-3-karbinol támogatja a sejtek egészségét. Segíti továbbá a máj ún. 2-es fázisú méregtelenítési funkcióját és belek öntisztulási folyamatait az idegen ösztrogénektől (xenoösztrogének).
A kapszulás termékek zselatin kapszulában vannak, így a kapszulás termékek nem vegán barátok.
Szeretne többet tudni a WTN Indol-3-karbinol komplex összetevőiről?
A WTN indol-3-karbinol készítményének komplexitása abban rejlik, hogy nemcsak az I3C erejével támogatja szervezetedet!
A WTN Indol-3-karbinol komplex az indol3c komponensen kívül számos jótékony hatású anyaggal is kiegészül. Legfőbb összetevője a fejeskáposzta kivonatból származó indol3c kivonat, ám ezen kívül számos antioxidáns, vese- és májvédő, immunrendszer erősítő természetes növényi kivonattal segíti elő egészséged megőrzését. Ezek közül kiváló antioxidáns hatású tulajdonságaik révén talán a zöld tea kivonat (EGCG) és a brokkoli kivonat a legismertebbek. Az indol3c immun- és emésztőrendszer erősítő, valamint felesleges ösztrogén blokkoló hatását kiválóan egészíti ki az antioxidáns hatású zöld tea, brokkoli és rizskorpa kivonat.
A WTN Indol-3-karbinol komplex azonban nem éri be ennyivel. A méregtelenítés folyamatában kulcsszerepet játszó vese működését a készítményben található zeller kivonat támogatja. A WTN indol-3-karbinol készítményének egyedülálló összetettsége a lenmag lignánoknak is köszönhető, melyek az I3C ösztrogén blokkoló tulajdonságait kiegészítve a női hormonháztartás egyensúlyának helyreállítását segíthetik elő.
A WTN indol-3-karbinol komplexet felépítő természetes növényi kivonatok:
Indol-3-Karbinol ( Indole-3-carbinol ) (Fejeskáposzta kivonatból)
- Az indol 3 carbinol – melyet a szakirodalomban indol3c, I3C, illetve angolul indole 3 carbinol néven is említenek – a káposztafélékben, tehát a fejeskáposztában, a brokkoliban, a kelbimbóban, a kelkáposztában vagy a karfiolban is megtalálható természetes anyag.
- Az I3C támogatja a sejt anyagcsere folyamatait, hozzájárul a megfelelő immunvédelem kialakításához és a regenerációhoz.*
- A reprodukciós szervek mellett a gyomor, a vastagbél egészséges működését is segíti.*
- Igen jelentős szerepe van a szervezet ösztrogén túlsúly csökkentő, ösztrogén blokkoló folyamatainak támogatásában, a felesleges ösztrogén metabolizmusában, kivezetésében a szervezetből.*
Rizskorpakivonat (Rice Bran Extract)
- A rizskorpakivonat egyik komponense a gamma oryzanol, mely hatékonynak bizonyulhat koleszterinszint csökkentésében.*
- A pajzsmirigy működését is optimalizálhatja, különösen azoknak a személyeknek, akik pajzsmirigy alulműködésben érintettek.*
- Igen erős antioxidáns aktivitással is rendelkezik, amely a szabadgyökök ellen lehet kiváló fegyver.*
Zeller levél kivonat (Apium Graveolens Extract), 100:1
- A zeller levél kivonat nemcsak antioxidáns tulajdonságú anyagokban bővelkedik, de vitaminokban és ásványi anyagokban is.*
- Mérsékli a stresszt és hozzájárul a fiatalság megőrzéséhez.*
- A különböző szervrendszerek kiválasztó működését segíti.*
- A vese működését a vízkiválasztó funkció támogatásán keresztül erősíti.*
Brokkoli mag kivonat (Brassica Oleracea Var. Italica Extract), 100:1
- A brokkoli antioxidáns hatású anyagokban bővelkedik, a sejtek oxidatív stresszel szembeni károsodásától véd a szabadgyökök semlegesítése következtében.*
- A brokkoliban levő szulforafán a méregtelenítési folyamatok támogatásában rendkívüli hatékonyságú.*
Lenmag kivonat (Flaxseed Lignans), SDG 40%
- A lenmag lignánok hozzájárulhatnak a mell szöveteinek egészségéhez.*,
- A hangulati ingadozások ellen igen hatékonynak bizonyult, így a mentális állapotot és teljesítményt is pozitívan befolyásolja.*
- A szervezet hormonháztartására is hatással lehet az optimális egyensúly kialakítását támogatva. Akár a menopauza állapában használata jótékonynak bizonyulhat.*
Kvercetin (Quercetin) (Japánakác virág kivonatból - Sophora Japonica)
- A kvercetin kiváló antioxidáns hatású. A máj és a vese egészségéhez hozzájárul, optimális működésüket elősegítve.*
- A szív és érrendszer egészségmegőrzésén túl, a szervezet védelmi rendszerét erősíti és az egészséges öregedési folyamatokat.*
Zöld tea kivonat (Camellia Sinensis Extract), 98% polifenol, 50% EGCG
- A zöld tea kivonat a sejtek és a szövetek épségének megtartásával nyújt védelmet az oxidatív stressz okozta károsodással szemben.
- Az optimális és stabil cukorszint megtartását segíti, hozzájárul a zsírok oxidációjának serkentéséhez, így az életmódváltás és a súlykontroll szerves részét képezheti.*
- A mozgás kiegészítéseként a zöld tea kivonat fenntartja a szív és érrendszer egészségét is.*